Lényeges vagy lényegtelen: Orr vagy pofa?

Egy állatnak orra van vagy pofája?

Tényleg ennyire fontos és lényeges, hogy az iskolás gyerekeknél ragaszkodjunk a „helyes” szakszóhoz? A gyerek helyesen jelölte meg az állat arcán lévő testrészt, de nem a „szakszót” használta. A pofa helyett azt írta: orr... és mi lett az eredmény? Levont pontok. Rossz jegy. Csalódottság. Még a társai is kinevették...

Állandóan azon gondolkodom, hogy vajon az oktatási rendszerünk valóban azt nyújtja-e, amire a gyerekeinknek szükségük van, ami előreviszi őket az életben. Úgy érzem, semmi sem változott azóta, hogy én ültem az iskolapadban. Rengeteg felesleges információ, amit mára már rég elfelejtettem, órák a könyvek felett, csak azért, hogy bebizonyítsam: meg tudok tanulni egy élettől teljesen elszakadt elméletet – és megszerezzem a diplomát.

Emlékszem, hogyan dobott ki minket a marketingprofesszor az egyetemen csak azért, mert kihagytunk két pontot a húszból… már mehettünk is ki az ajtón, új vizsgaidőpont. De mit is adott ez nekem valójában? Megtanultam bemagolni? Vagy csupán tanúja voltam egy tanár hatalmi játékának?

Egyre inkább hiszem, hogy az iskolának a személyiség fejlesztésének helyszínévé kellene válnia, nem pedig egy olyan hellyé, ahol a gyerekek félnek a hibától. Olyan tér kellene, ahol kibontakozhatnak, kereshetik önmagukat, és megismerhetik az élet alapvető értékeit. De mégis: ki tanítja ezeket a gyerekeknek?

Hol beszélnek az iskolákban becsületességről, erkölcsről, családról, tiszteletről vagy az együttműködés fontosságáról?
Hol van az „életre való felkészítés” tantárgy?
Ki tanítja meg őket, hogyan válasszanak hivatást? Hogyan tájékozódjanak egy folyton változó világban?

Ezek az információk valahol a semmiben lebegnek. A szülőkre bízzuk őket – már ha egyáltalán van szülő, aki ezzel foglalkozik. Aztán csodálkozunk, hogy egyre több a tanácstalan fiatal, akik nem találják a helyüket, és folyamatosan nő a pszichológiai rendelők forgalma. Mert senki nem tanította meg nekik, hogyan értsék meg önmagukat, hogyan fogadják el magukat, hogyan éljenek.

De legalább el tudják hadarni a tananyagot. És tudják, hogy a kutyának pofája van, nem orra.

De tényleg ez a lényeg?
Mi lenne, ha inkább a gondolkodásra, az összefüggések meglátására értékelnénk a gyerekeket?
Mi lenne, ha néha megdicsérnénk őket egy nem teljesen helyes szóért – de egy jól értett jelentésért?

Én például elmondhatom: abból a húsz marketingpontból egyet sem használtam a való életben.
És hiszem, hogy az „orr” és a „pofa” közötti különbség sem lesz életbevágóan fontos a gyerek jövőjében.

Kívánok egy napot tele értelmes élményekkel és valódi tanulással.